masszazsvarazskucko

Kedves Mosolygó Lélek!

Hamarosan, egészen pontosan most szombaton, október 22-én lesz az idei utolsó Tízmilliószoros nap. Ezen a napon minden manifesztációnk többszörös, tehát tízmilliószorosan van támogatva.
Összegyűjtöttem néhány olyan fontos dolgot, amit jó figyelembe venni amikor nekiállunk manifesztációs listát készíteni.
Az első és nagyon fontos, hogy nem teremtek másoknak! Mi magunk sem igazán tudjuk mit is szeretnénk, percről percre változhatnak érzéseink, meggondoljuk magunkat. Éppen így van ez a másik féllel is. Ha mindenképpen szeretnél valakinek segíteni, kívánd neki, hogy sikerüljön minden amire vágyik, de nem küldj az Univerzumnak rá vonatkozólag pontos instrukciókat!

A második, hogy tudd mit szeretnél, méghozzá nagyon pontosan. A vágyad tárgyát a lehető legapróbb részletekig képzeld el, ha lehunyod a szemed, lásd magad előtt. Jó ilyenkor leírni egy papírra, amit aztán elteszel és időnként előveszed, megnézed miként is alakulnak a dolgok. Ennél a résznél van egy érdekes észrevenni való. Méghozzá, ha valamit nagyon szeretnék, már hosszabb ideje manifesztálom, de valahogy nem akar megjelenni az életemben, akkor azt az egyszerű kérdést tedd fel magadnak, hogy vajon készen állsz-e vágyad tárgyának befogadására. Ha nem állsz még készen rá, ha vannak blokkjaid vele kapcsolatban, akkor bizony nem tud megjelenni az életedben, bármennyire is szeretnéd és mindezzel csak azt éred el, hogy csalódásként éled meg az egész teremtést. Pedig csak arról van szó, hogy amikor kívánsz, egészítsd ki azzal a mondatot, "és azt választom, hogy készen állok a befogadására".
Itt szoktam hallani azt az aranyos példát, hogy "én úgy szeretném megnyerni a lottó ötöst, de mégsem jön össze, pedig teljesen fel vagyok készülve rá" :) Az is benne van a pakliban, hogy nincs rá szükséged, bocsi, de tényleg igy van. Ha ilyen jön el az életedbe, akkor ne bánd, meg fogod kapni az érzést is hozzá, ami segít megérteni, miért is nincs rá szükséged. Merthogy egy sokkal tutibb dolog érkezik helyette

A harmadik fontos rész, hogy ne akarjuk megmondani az Univerzumnak, miként kapjuk meg amit szeretnénk. Higgyük el, hogy a lehető legjobb úton módon fog ránk találni amit/akit szeretnénk. Hidd el, olyan megoldási ötletek, mint amilyennel az Univerzum rendelkezik, még álmaidban sem gondolnál
A negyediknek talán a határozottságot is megemlíteném. Ez kapcsolódik a második ponthoz, hogy tudom mit szeretnék, annyival bővül ki talán, ki is tartok mellette, tényleg azt szeretném, nem gondolom meg magam, komolyan tudom, hogy erre van szükségem. Ez az amikor teljesen elszánt vagyok. Az elején elkövettem azt a hibát, hogy egyik nap ezt szerettem volna, de a másik nap mégis meggondoltam magam, aztán jött a harmadik nap, amikor is egy még inkább teljesen új tervvel álltam elő. Persze kérdőn néztem az ég felé, hogy akkor most mi is van? Hol késlekedik amit szeretnék? Lelki szemeimmel megjelenítettem magam előtt az Univerzumot, amint szegény "ül a felhő szélén", fogja a fejét és csak azt hajtogatja: kérlek döntsd már el végre mit is szeretnél

A teremtés itt és most történik. Ez annyit jelent, hogy nem úgy fogalmazom meg, hogy majd, kivetítve a jövőbe, mert akkor az ott is marad. Jelenidőben mondd el: köszönöm, hogy megkaptam, hogy az enyém lehet, hogy engem választott, stb. Ezzel tudod közel hozni magadhoz amit/akit szeretnél.

Ne teremtsünk se félelemből, se akarásból, valami elől menekülésből. Ezek az érzések nagyon alacsony rezgésszinten vannak, így nincs is támogató jellegű erejük a teremtésben. A vonzás törvénye itt is nagyon fontos szerepet játszik. Ha félelemből teremtek, akkor csak még több félelmet kapok, akarásnál nem kapunk mást, mint magát az akarás érzését továbbra is.

Az utolsó pontnak azt írnám le, hogy egy manifesztáció nem azt jelenti, na akkor én most leadtam a rendelést, leülök ide a kedvenc fotelembe és akkor lehet hozni, megvalósítani, mondjuk ezüst tálcán vagy éppen masnival átkötve kérem szépen. Sok esetben jeleket, útmutatásokat kapunk. Azért nekünk is tennünk kell mindezért. A jelek lesznek azok, amik szinte elkezdenek záporozni majd. Figyeljünk rájuk, utat mutatnak, terelgetnek. Ne vonjuk kétségbe őket, lehet, hogy számunkra eddig ismeretlen formában érkeznek, vagy furcsáljuk a megjelenési formáját, de menjünk, engedjük, hogy kézen fogjanak és vezessenek minket, mert elvezetnek mindahhoz, amit/akit szeretnénk.

Bár ez nem szorosan magához a manifesztációs listához tartozik, de mégis úgy érzem elengedhetetlen, ez pedig a türelem. ThétaHealingben használjuk azt a kifejezést, hogy Isteni időzítés. Mindennek megvan a maga ideje, amikor megtörténik. Nem lehet siettetni, jönni fog, hidd el, ha ott van a helye az életedben, akkor a lehetető legjobb időben ott lesz, egyetlen egy másodpercet nem fog késni.
Akár közös meditáción veszel részt szombaton, akár egyedül készülsz erre a csodálatos teremtő napra, kívánok Neked nagyon sok sikert, csodás teremtéseket.

 © 2017-2024 EasyDesign®